Együtt Szaval a Nemzet – A Magyar Kultúra napja – online versmondás iskolánkban

Iskolánkban is Együtt Szaval a Nemzet – A Magyar Kultúra napján. Az idén 27. alkalommal ünnepeljük meg a Magyar Kultúra Napját annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. A nemzeti megemlékezések hozzájárulnak ahhoz, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, nemzeti tudatunk erősítésének, ápoljuk és továbbadjuk kultúránk tárgyi és szellemi értékeit. Az évfordulón harmadik alkalommal volt útjára bocsátva a nemzeti összetartozást erősítő kezdeményezés: „EGYÜTT SZAVAL A NEMZET” címmel. A 2016. évi Magyar Kultúra napján, január 22-én 10 órakor, öt kontinens magyar nyelvű óvodáinak, általános és középiskoláinak részvételével valósult meg az “Együtt Szaval a Nemzet” program, amely hagyományőrző módon a HIMNUSZ első versszakaival indult, majd Petőfi Sándor: NEMZETI DAL c. versével folytatódott. A szavalatokat 2016-ban is Jordán Tamás vezényelte, a Google YouTube – Együtt Szaval a Nemzet csatornán keresztül. A kezdeményezés célja a magyar kultúra népszerűsítése és a magyar közösségek összekapcsolása szerte a világon. Három évvel ezelőtt a világ több ezer magyar nyelvű iskoláját figyelembe véve egy hosszú távú program indult útjára, melynek évente újabb és újabb határon belüli és külhoni település ad otthont.

Dátum: 2016-01-22 12:00

Bemutatkozás

Debrecenben az 1908/1909-es tanévben kezdte meg működését az első kisegítő iskola 11 elsős és 10 másodikos tanuló beiskolázásával...

tovább...

Tagozatok

Az intézmény a középsúlyos értelmi akadályozott tanulók gyógypedagógiai fejlesztésének egyik bázisintézménye lett.............

tovább...

Elérhetőség

Debreceni Bárcszi G. EGYMI
4024 Debrecen, Budai Ézsaiás utca 2.


tovább...